Hogyan lehet erősebb a helyi gyermekvédelmi jelzőrendszer?

Új szabályokkal? Még több adminisztrációval? Vagy egy újabb dokumentummal, amely néhány hónap múlva a polcra kerül?

A Back Together! projekt tervezésekor sokat kerestük a választ erre a kérdésre mi is. Arra jutottunk, hogy a helyi gyermekvédelmi jelzőrendszer működését önmagában egy új dokumentum nem fogja jobbá tenni. A valódi változás akkor kezdődhet el, ha a szakemberek közösen gondolkodnak, jobban megismerik egymás munkáját, megosztják tapasztalataikat, és együtt keresik a helyi problémákra adható válaszokat.

Ezért szerveztünk egy három alkalomból álló workshop-sorozatot a gyermekvédelem terén érintett szakemberek számára.

A közös munka egy rendhagyó élménnyel indult, amely lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők egy mélyszegénységben élő család mindennapi döntési helyzeteit saját élményként tapasztalják meg. Részt vettünk a Szociopoly egy különleges változatában, amelyet a Gyerekesély Egyesület hozott el számunkra. A következő alkalmakon módszertani dolgokról és a működés jobbá tételének lehetőségeiről cseréltünk gondolatokat a résztvevőkkel.

Nem akartunk újabb elvárásokat megfogalmazni egymás felé. Inkább azt kerestük, mi működik jól, hol akadnak el a folyamatok, melyek azok a nehézségek, amelyekre helyi szinten is tudunk hatással lenni, és hogyan lehet a különböző intézmények közötti együttműködést még hatékonyabbá tenni.

A közös gondolkodás során egyre világosabbá vált, hogy a gyermekvédelem egyik legfontosabb erőforrása maga az együttműködés. Amikor a szakemberek ismerik egymást, bíznak egymásban, tudják, kihez fordulhatnak, és képesek közösen gondolkodni egy-egy gyermek érdekében, akkor a jelzőrendszer is gyorsabban és hatékonyabban tud működni.

A workshop-sorozat tapasztalatai nem maradtak a beszélgetések szintjén.

A közösen megfogalmazott gondolatokra és javaslatokra építve elkészült Baks helyi gyermek- és áldozatvédelmi protokollja is, amelynek célja, hogy a jövőben tovább segítse a szakemberek együttműködését és a helyi gyermekvédelmi jelzőrendszer eredményes működését.